Álomnászút luxuskivitelben!

Gyermekkori álmomat szeretném megvalósítani párommal - saját szervezésben - akivel a közel egy hónapos mézeshetünk alatt kalandozunk a nagy Amerikában! A blogot elsősorban hőn szeretett családunknak szánjuk, akik óvnak, féltenek minket ettől a nagy kalandtól, másodsorban pedig mindazoknak, akik kiváncsiak arra, hogyan lehet az egykoron megálmodott, elérhetetlennek tűnő álmokat a valóságban megélni. Az írásaim a makacs tényeket fogják visszaadni, kendőzetlenül, amolyan Füfkésen. Gyertek és lélekben tartsatok velünk!

Képek

Utolsó kommentek

  • um: @Füfke: én sajnos nem voltam ilyen kitartó a napi élmények leirásában. Priviben szivesen adunk t... (2013.02.16. 18:50) Mérlegen a valóság!
  • Füfke: @um: Kedves um! Köszönjük az elismerést, bár a hajóutat így utólag kicserélném a nyugati partra, ú... (2013.02.16. 14:30) Mérlegen a valóság!
  • um: Kedves Rita ás Gábor, fantasztikus a blogotok! Mi már négyszer voltunk az USA-ban, szintén 3 hete... (2013.02.16. 09:14) Mérlegen a valóság!
  • : Találtam egy honlapot, amelyre belépve, belépési csomagtól függően minden beszervezett tagod után ... (2012.03.28. 21:58) 21. nap: Encore=Ráadás!
  • Füfke: @acsbar: Barni! Van fogalmad arról, hogy hány Való Világot, Összeesküvőket és X-faktort kell nekem... (2011.10.30. 04:02) 20. nap: Paradise Island
  • Utolsó 20

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

17. nap: Napsütésben a fedélzeten!

2011.10.26. 04:16 Füfke

 

Még éjszaka az ajtónk melletti postaládánkba dobtak egy figyelmeztető cetlit, amin az állt, hogy új időzónába lépünk, ezért tekerjük vissza az óránkat 1 órával, azaz jelen pillanatban -7 óra az eltérés az otthonuktól.
Reggel ismét úgy ébredtünk, mintha állna a hajó, de nem, hanem a hullámzás mérséklődött a minimumára, fél méterre. Már tényleg alig észrevehető a ringás, de a Ritában lévő tudatot már nem lehet kiverni, így számára a szerda reggeli jamaicai kikötés lesz az örömünnep, de addig ugye hajókázunk, mint pl. ma is egész nap mentünk. Az idő ragyogó volt (28 fok), úgyhogy reggeli után egyre többen jöttek a fedélzetre napozni. Harc a legjobb napozóágyakért!
Mi is folyamatosan változtattuk helyünket, hisz Ritának a leégés miatt árnyék kellett, míg én barnulni szerettem volna. Olyan helyek, ahol ezek a követelmények megvannak, ritkák, mint a fehér holló, de sikerült megoldanom. Rita újságot olvasgatott, rejtvényt fejtett, míg én a jakuzziban masszíroztattam magam. A legjobb meghűléses kúra, az izomfájdalmat jakuzziban kezelni, nagyon jól esett! Szuper napsütés, karibi élőzene a színpadon, eszem-iszom, a hajó legszexisebb pasi választása (természetesen betegségre hivatkozva nem indultam J ), mind-mind tarkította a mai napunk. Sőt Ritát kiszemelte magának a zenekar néger énekese, így számára ez volt a legnagyobb élmény a mai napban! Ma még pihentette a bőrét, majd szerdán ő is bemerészkedik a vízbe.
A délutáni strandolásunk után a pihenésé volt a főszerep. Igaz még csak este fél kilenc, de furcsa mód a kabinunkban pihenünk, ugyanis a ringás teljesen megszűnt és így mindketten élvezzük a nyugodt pihenést.
 

Szólj hozzá!

16. nap: Patthelyzet

2011.10.25. 04:11 Füfke

 

Na, akkor nézzük is mivel és hogyan telt a hétfői nap. Az első kikötésünk a Norwegian hajótársaság magánszigetén volt a Bahamákon. Reggel ébredést követően tudatosult bennünk, hogy már kikötöttünk, mert nem ringott a hajó. Egyébként, amit nem sikerült megszoknunk az mindössze 1,5 méteres hullámok által okozott ringás volt, ami lópikula a szobai TV-ben közölt esetleges hullámzási skálán. De hát érezzük, na! Ott tartottam, hogy felmentem körbenézni a fedélzetre és mivel a szigetnek nincs kikötője, ezért tőle kb. 1 km-re horgonyzott le a hajó, ami azt jelenti, hogy kishajókon viszik ki a népet. Ezt közöltem visszamenet a Ritával, aki kijelentette, hogy ő ladikra fel nem száll, így is épp elég ez a ringás. Ahogy ezen morfondíroztunk, az időjárás megoldotta helyettünk a problémát, mert a nap legnagyobb show-jaként egy olyan vihar közeledett a horizonton, hogy élményszámba ment nézni, ahogy a zuhanyfüggöny közeledett felénk. Mind az ég, mind a víz jól láthatóan mutatta az útvonalat, ami egyenesen a tőlünk 5-km-re álló másik luxushajót érte el először, majd a szigetet, és a mi hajónkat. Otthon is van égszakadás, de ez talán még azt is túlszárnyalta. Ekkor már, kb 500-an lehettek a szigeten a hajónkról, ők csontig áztak, s mivel a zuhé hozott magával egy kis lehűlést is, így mindenki a hajó belsejében keresett magának a továbbiakban menedéket. Igen ám, de a hajón irtózatosan nyomják a légkondit. Nem tudom, hogy tudják megszokni mások, de mi nagyon nehezen viseljük. Mondhatnánk, azt, hogy a legjobb hely a kabinunk lenne, mert ott állítható a légkondi, de Rita a lehető legkevesebbet szeretne tartózkodni az „ingó dobozban”. Hát igen, nekem meg a legjobb lett volna egy kis ágymeleg, letudni végleg pihenéssel ezt a nyavalyát. Végül kikötöttünk a hajó egy olyan szegletében, ahol volt ágy, teljes panoráma kilátással előre és oldalra az óceánra, s itt töltöttük a nap egyik részét, míg a másikat egy hasonló helyen, egyszóval belaktuk a hajó minden szegletét.
Ez a hétfői nap nem csak nekünk okozott patthelyzetet, hanem a többi utasnak és a szervezőknek is. Ugyanis számtalan fakultatív program maradt el, a szigetre is csak kevesen jutottak ki, akik ki is jutottak kevés ideig. Mi még sajnos a recepción szembesültünk azzal a ténnyel, hogy más magyar rajtunk kívül sem az utaslistán, sem a személyzet között nincs, így egy kicsit meggyötörten viseltük el ezt a tényt. Általában az ember maximum két hétre hagyja el otthonát üdüléskor, így érthető, hogy jó lett volna már magyar szót hallani, de mivel nem, így egyértelműen ez a nap volt a hullámvölgyünk a nászútunkban. Ez már a 16. nap történései, úgyhogy letudtuk New Yorkot, egész Floridát bejártuk és most hajókázunk. Rita a szárazfölre lépést várja én meg, hogy kigyógyuljak a nyavalyából. Bízunk a jobb folytatásban!

Szólj hozzá!

15. nap: Kajahajó

2011.10.24. 04:50 Füfke

 

Elérkezett a nagy nap, lezártuk kalandozásunkat az USA-ban, de ezzel együtt valami új is elkezdődött! Az álomnászút utolsó etapjaként következik, amolyan pihenésképpen 8 napos Karib tengeri hajókörút Bahamák, Jamaica, Kajmán szigetek és Mexikó érintésével.
 
Reggel 9-kor csörgött az óra, elmentünk a szállásunktól 2 utcára lévő mosodába, ahova előző nap vittük a cuccunkat mosatni. A bepakolást követően elindultunk Coconat Creek-be leadni az autót, majd azzal a lendülettel vissza is hozott minket Istvánbá. Útközben megálltunk egy gyógyszertárban, mert a szervezetem eddig bírta a kiképzést, s vettünk egy gyorsan mulasztó meghűléses folyékony valamit. 4 óránként kell innom egy kupakkal, amit be is tartok, hisz ha lebetegszem, akkor oda a nászútnak. Valószínű, hogy a Key West-es fürdés tett be (szeles idő volt), valamint a túlhajszoltság is közrejátszik. Rita köszöni jól van, számára a Dedalon tuti pihenést eredményez, így ő tele van erővel, csak épp a szombati napozás nem barnulást, hanem erős leégést eredményezett nála. Aloa Verás kenőcsöt adott Istvánbá, így ezzel kenegetem fájó combját, sípcsontját és lábfejét.
Fél 1 magasságában már a kikötőben voltunk, ahol egy hordár el is vitte 5 dollárért a csomagjainkat, amit később a kabinunk előtt találtunk meg, de előtte volt még egy másfél órás procedúra mire feljutottunk a 14 emeletes luxushajóra! Mint a repülőtereken, csomagátvilágítás, becsekkolás (fényképezkedés) feljutás a hajóra, mind-mind időigényes, hisz itt nem 300 ember száll fel, mint egy-egy repülőjáratra, hanem kicsivel több, azaz pontosan 2394! Megkaptuk beszállókártyánkat, ami egyben a dögcédulánk is, ugyanis ez helyettesíti a bankkártyát, az útlevelet, személyazonosítót! A hajóra lépéskor lehúzzák egy gépen és a monitoron megjelenik az arcképünk. Ezzel ellenőrzik, hogy ugyanaz az utas fel vagy leszállt-e a hajóról…stb.
2 órakor beléptünk az új szállodánkba, szórakoztatóparkunkba. Rögtön Káprió és Két Winszlett lettünk, hiszen díszes szőnyeg, képek a falon, csillogás villogás ezerrel. Rita meg is kérdezte, hogy mi járkálhatunk ezen a szinten? Hát persze, a hajón nincs anyagi megkülönböztetés, mint a Titanic-on!
Közölték velünk, hogy a szobák 30 perc múlva foglalhatók el, így mindenki a svédasztalos ebédlőt választotta. No, hát emberek, ha a Golden Corral éttermet a magaslatokig emeltem, akkor nem tudom mit szóljak ehhez a tömör kajagyönyörhöz, amit elénk varázsoltak. Minden, de tényleg minden van! Döbbenet mennyi féle minden, s ha hozzáteszem azt, hogy non stop lehet kajálni a 12 étterem közül valamelyikben mindig, akkor azt hiszen joggal mondhatjuk rá, hogy ez egy bazinagy Kajahajó! Már az a tudat, hogy 2400 embert hogy a fenébe lehet kiszolgálni ennyi fajta étellel, már attól hanyatt vágódom, de hogy pl. a fagyiban van gombócos és gépi is (korlátlanul), és még azon belül a vanília fagyi van normál, yoghurtos és cukor nélküli is, hát én ettől berosáltam. Hülyék ezek? Itt pazarolnak, aztán pár napon belül kikötünk Jamaikában és éhezők tucatjai várnak majd minket az út mentén. Tetszett még nagyon az is, hogy van komplett hamburger/hot dog stand, ami azt jelenti, hogy külön te állítod össze mit akarsz beletenni…klasszikusan tányéron hasábkrumplival amerikai módra, vagy csak úgy simán kézimódra, s ugyanez a salátáspultnál. De van barbekjús stand, halas, húsos, kínais, olaszos…stb. azt eszel amihez épp kedved van. Jelentem nekem mindenhez volt! Ritának mondtam, hogy figyelt ki zabál púpozott tányér mellett, mert azok is tuti magyarok. Hát igen, még nem találkoztunk magyarokkal, sem az utazók, sem a kiszolgáló személyzet között, pedig Istvánbá azt mondta, hogy tuti hogy lesz! A terminálban a becsekkolásnál párszor elkiálltottam magam, hogy hajrá magyarok, de nem jött válasz. Rita meg az útleveleket és a „magyar fejeket” nézte árgus szemekkel, mindhiába.
A kajánál tartottam (hol is máshol). Jól bekajáltunk, majd elfoglaltuk a szobánkat. Rita lefeküdt pihenni, én pedig felfedező körútra keltem, valamint meg akartam nézni a kihajózást. Amíg felértem a 8. szintről (ott a kabinunk) a 15-re, számtalan kajáldába botlottam, ahol persze, hogy nem bírtam ki evés nélkül. Egyik helyen főtt kukoricát, másikon sárgadinnyét a harmadikon hot-dogot, míg a negyediken fagyit majszoltam. Akkor jöttem rá, hogy idestova 2 órája eszem, mi lesz itt 8 nap múlva?
Erről csak egy ismert nóta refrénje jut eszembe a Carpe Diemtől: „Álmondj, hogy vakít a fény, tombol a nyár e földtekén, ne érdekeljen, ha esik a hó, mert nyaralni visz a KAJAHAJÓÓÓÓÓÓ!
Kihajózást követően a nyílt vízen bizony, ha kicsit is, de ring a hajó, így Rita nem éppen jól fogadta ezt az érzést, de fél Dedalonnal bírja a kiképzést, s mit mondjak, nekem is meg kell szoknom. Remélem ez nem lesz gond a nyaralásba és hamar átáll erre az alapringásra a szervezetünk. Reggelente 8-tól meg úgyis áll a hajó!
Apró részletként még annyit, hogy mindenről tájékoztatva vagyunk! Hangos bemondón ,TV-n keresztül is tájékoztatnak. Volt indulás előtt mentési gyakorlat! Nekünk a gyülekezőpont a 6-os szinten a színházteremben van (400fős!). A szobánkba van egy kis füzet, hogy mikor milyen program van a hajón, mikor melyik étteremben lehet étkezni, milyen idő várható másnap, milyen fakultatív programokkal, mi a nap itala, mit ajánlanak étkezésben…stb. Az exluzív éttermekbe (indiai, japán, tengeri..stb.) érintőképernyős monitoron kell bejelentkezni szobaszámmal, hogy mikor szeretnénk enni, és jelzi melyik időpontok telítettek, melyiknél kell várakozni..stb. Van minden, mint a búcsúban, mondhatnánk!
Ezt a sok mindent felfedezni a hajón, plusz még a kikötéseknél is mindent magunkénak tudni nagy feladat lesz, de elsősorban a pihenésé lesz a főszerep!
Ahogy írtam eme sorokat itt este 23 óra van és Rita is megébredt mellettem. Körbenéztem kajafronton, mert szendvicset kívánt. Az egyik szinten ettem két féle Fajitast, aztán még addig legyeskedtem a hamburger/hot-dog stand körül, hogy végül csináltam egyet magamnak. Tovább nézelődtem a hajón szendvics ügyben, mígnem a kaszinóban a sok pénzköltő embertömeg gyűrűjében rátaláltam a nassoló pultra. Vittem is Ritának, de én is bekaptam egy csokis muffint. Nem bíííírom, már most rosszul vagyok a kajától!
És végezetül egy kis hajóinfó:
Hajótársaság neve: Norwegian Cruiseline
Hajó neve. Norwegian Pearl
Emeletek száma: 15
Súly: 93.530 tonna
Hossza: 295 méter
Sebessége: 25 csomó
Utas kapacitása: 2394 fő

Szólj hozzá!

14. nap: Lent a Beach-en!

2011.10.23. 23:31 Füfke

 

A szombati napunkat úgy terveztük - miután a kinti ismerősnek csak vasárnap adjuk át a kocsit - hogy reggeli után irány Miami Beach, azaz a tenger/óceánpart kinek, hogy tetszik. A tegnapi postban beszéltem az időjárásról, hát szinte minden jól van megtervezve (égiek is), mert ma igazi kánikulában volt részünk. 11.30-kor már lógattuk a lábunkat a vízben, s egészen 14.30-ig bírtuk, mert iszonyatos meleg volt. A barnulási skála szerintem itt az egyik legjobb, ahol eddig jártam, ugyanis ez alatt a cirka 3 óra alatt olyan szinten barnultunk Ritával, hogy nem hittük el fürdéskor. Mi lesz itt a hajóúton, amikor pl. Jamaikában akár 34 fok is lehet, s közelebb is van az egyenlítőhöz is, mint Miami.

Muszáj volt tehát megszakítani a napozást, mert nem akartunk napszúrással nekiindulni a holnapi hajóútnak. A délutáni könnyed pihenést, összepakolást követően elindultunk az American Airlines Arénába, az Enrique Iglesias szuperkoncertre.

A koncertre időben elindultunk, de valahogy a 20 perces busz utat kereken 2 óra alatt sikerült megtennünk, mert baleset miatt teljes szélességében lezárták a hidat, ami ugye ki visz minket Miami Beachről át Miamiba. Óriási dugó alakult ki, így a 19 órási kezdést is sikerült lekésnünk, de bíztunk benne, hogy Enrique nem éppen pontban fogja kezdeni. S, így is lett, hiszen 20 órakor a pénztárnál tájékoztattak minket, hogy a nagykoncert 21 órakor kezdődik. Egyből megnyugodtunk és bementübk a kosárarénába. Az aréna szenzációs, döbbenetesen jó atmoszférája van, na és az akusztikája... Ahogy elfoglaltuk a helyünket máris belekezdett Pitbull az ő jó 45 perces koncertjébe. Ugyanis kiderült, hogy 19 órától Prince Royce, 20 órától Pitbull és 21 órától Enrique Iglesias nyomja majd. Prince Royce-ról ugyan lemaradtunk, de Pitbullbá nagyon odatette és a közönség is állva tombolt. Apropó közönség, végre egyszer egy olyan élő nagykoncerten voltam, ahol nem sznob emberek mennek el és ülnek végig egy pörgős, bulis koncertet, hanem mindenki felálva, táncolja, tombolja végig. Rengeteg spanyol és olasz volt, s ennek hatására a közönség nagyon is vette a poénokat, közös énekléseket stb. Már majdnem mi éreztük magunkat kellemetlenül, hogy nem táncolunk úgy és ahogyan a többiek. Voltak ott tinédzser lányok, középkorúak, idősek egyaránt. Mindenki együtt mozgott, nagyon klassz volt belátni ezt a 4. szintről! Apropó, 4. szint, nem tudom, hogy csinálják az amerikaiak, de amerre megyünk, mindenhol a tökéletes hangzással találkozunk. A zene számukra nagyon fontos lehet, mert jó, hogy az otthoni sportarénában is jól szól a cucc, de az, hogy én a 4. szinten olyan hangzást kapok, mintha az első sorokban ülnék, az valami döbbenet (a basszusnál rezgett a pólóm). Én, aki nagy kritikus vagyok a jó hangzásban, minden csodálatom a hangtechnikusoké, hogy így sikerült beállítani. A fénytechnikusról meg nem is beszélve, aranyba kéne önteni a kezét! Igaz, otthon Britney nagyobb showt csinált, de Iglesias nem az a fajta srác, ő a szíveket olvasztja szét. Ettől függetlenül is minden rendezvényszervező és Iglesias rajongó álma egy ilyen kerek egész koncert, attól függetlenül, hogy csak 1 óra 10-percet zenélt! De, ha azt vesszük, 3 koncertet is kaptunk a jegy áráért és mindezt élőben, semmi félplayback, hát minden elismerésünk! Köszönjük Miami, köszönjük Enrique! Sokkal gyengébbre számítottam, nem tudtam, hogy ennyire jó pörgős zenéket nyom a srác. A nők döglenek érte (Rita is), én meg döglök az amerikai showgyártástól! Aki amerikába jön, legyen az bármilyen koncert, de ezt se hagyja ki (amarikai focimeccs mellett), mert szervezésben, hangban és úgy általában mindenben többet kap. Jól csinálják, van mit tanulni még!

Ezzel a posttal búcsúzunk is Miamitól, hiszen holnap egy vadonatúj kaland vár ránk, hiszen felülünk az óceánjáró luxushajónra és megkezdjük hivetalosan is a nászútunkat!

Mivel a hajón fizetős a net, ezért kérdéses a következő jelentkezésünk, de addig is türelem!

Rita & Gábor

Szólj hozzá!

13. nap: USA csücske - Key West

2011.10.22. 20:59 Füfke

 

Lassan érdemes lesz összeszámolni, hogy hány mérföldet vezettem már, mert a pénteki napon 2x4 órás vezetést tettem hozzá. Minden idők legkorábbi kelését produkáltuk (7 óra), hogy a reggeli után kipipáljuk utolsó nagy autós kalandunkat. Miamiból kerek 1 óra volt a kiút, majd 40 mérföld autópálya után az egész út beáll 1 sávra (néhol kettő), s így zötyög az ember a megengedett 80-as tempóban. Rita pótolta korai keléséből adódó fáradságot, ő aludt. Magam sem értem, hogy bírom ezt a túrát ilyen jól, hisz általában késő este írom a blogot, s a korai kelés miatt dupla adag Visine szemcsepp, s nagy adag kávé kell, hogy aztán éber legyek egy újabb 18 órára. Talán a mindig megújuló impulzusok teszik ezt, s ha egyszer eljöttél ide Gábor, élvezd ki minden percét szólhat egy belső hang, s a szervezetem is partner ebben. S különben is, mindjárt itt a vasárnap, a tényleges nászút kezdete, majd ott pihen az ember, hisz a hajóról hova is menne?
No, de maradjunk a pénteknél. Key West felé olyan út vezet, hogy az ember egyszerre csodálkozik és beleremeg. Sziget, híd, sziget, híd így váltakozik az út, s legtöbbször valóban tenger-2 sávos út-tenger tárul elénk. Meseszép mérnöki munka, a távvezetékeknek pl. hely már nem is jut, azok a tengerben külön oszloponként állnak. A leghosszabb ilyen hídrendszer, ami a kedvencünk volt (Rita már ekkor ébren) a „7 mérföldes híd”, azaz 7x1,6=11,6 km-en keresztül autózik az ember a hídon és a közepénél, ha körülnéz csak az óceán végtelenbe nyúló vonalait látni. Ekkor érzi az ember igazán, hogy porszem az életben, klasszikusan: Egy csepp a tengerben!
Időben, azaz 13 órakor érkeztünk USA legdélibb pontjához, Key Westhez, innen már csak 90 mérföld Kuba, tehát jóval kevesebb, mint amit ma idáig jöttünk (160 mérföld). Autósan körbejártuk a sziget látnivalóit: Hemingway háza, az amerikai 1-es út kezdete, ami egészen Kanadáig megy, kikötő, ahol a Carnival hajótársaság hajója épp kikötött (te jó ég mekkorák ezek az óceánjárók), valamint utolsóként a higg’s beach-re mentünk, természetesen fürdeni. Még mielőtt letelepedtünk volna a partra, betértünk ebédelni a part menti restaurantba, a főételről nem mesélek, inkább a desszertről. A csajszi a Key Lemon Pie-t, azaz citromos pitét ajánlotta, mint helyi speckót. Kinézetre, mint a máglyarakás, ízre, hát hogy is mondjam. Legegyszerűbben úgy mondanám, hogy egyen meg mindenki 1 db citromot 1 kg cukorral! És ez cseppet sem túlzás! Még szerencse, hogy 1-et kértünk, nagyon-nagyon csömör volt, sírtunk is a röhögéstől, hogy haveri körben megvan az új „büntisüti”, s az utolsó falatokat „ha szeretsz, akkor megeszed” elven tuszkoltuk le. (Nincs pazarlás!). Akik nem tudnák, a „kosárka” nevű csömör süti minden év karácsonyakor van a Dián házaspáréknál, és amikor összeülünk barátokkal játszani, a vesztesnek büntisütit kell ennie!!!
 
Az élményszámba menő kajálás után leheveredtünk a partra és végre megannyi nap után végre a pálmafákkal tarkított, homokos tengerparton fekszünk, napozunk és fürdünk a verőfényes napsütésben. Igen, végre egy szem felhő sincs az égen, mert korábban hiába volt meleg egész Floridában, fátyolfelhő mindig volt, s az embernek igazán akkor van jó kedve, ha az égbolt is derült! A kirándulásainkon viszont pont jó idő volt, kánikulában kibírhatatlan lett volna pl. Ritának is a 9 óra várakozás az Universal Stúdióban.
Fél hétig bícseltünk, aztán nekivágtunk a 4 órás visszaútnak! Hiába vártuk meg a naplementét, a horizonton túl már felhők gyülekeztek és így nem láthattuk amerika legszebb naplementéjét, de sebaj, majd a hajóról biztos látunk, ott még szárazföld sem zavar majd be. Összességében Key Westbe szerintem a hidas kalandért mindenképpen érdemes eljönni, de, hogy itt nyaraljak az túlzás. Aranyos, cuki kis zsúfolt városka ez, de nyaralásnak nem ideális, inkább csak kirándulásnak.
Ahogy jöttünk hazafelé, hogy éberségünket fenntartsuk Waffle House-t (Goffri házat) kerestünk, hogy New York után ismét elkényeztessük magunkat egy kis édességgel. 2 óra vezetés után sikerült is találni egyet, de nagyobb volt a füstje, mint a lángja, mert nem volt finom. Sebaj, Rita nyugtázta, hogy legalább túl vagyunk a rizikós szakaszon (vak sötétség volt a balra-jobbra tenger hídszakaszokon és az az érzés, hogy csak egy kicsit elrántod a kormányt és az óceánban vagy, eléggé frusztrált minket). Onnantól már nem sokat kellett utazni az autópályáig, s az a szakasz már rutinmunka volt. 23 óra magasságában értünk haza a kiadós nap után, s hiába volt péntek esti buliéjszaka a parton, hiába volt az egyik helyen Bob Sinclar a sztárfellépő, mi inkább a szombati Enrique Iglesias koncertre gyúrunk, így fürdés után az alvásé volt a főszerep.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása