Húú, hát hol is kezdjem...még mindig libabőrös vagyok. Sportembernek legnagyobb élménye mi más lehetne, mint egy jó sportesemény. A vasárnapi napunkat vásárlással kezdtük, s amerikai focimeccsel zártuk. E két esemény volt napirenden, ami azt eredményezte, hogy 11-11-ig ismét úton voltunk.
Reggel Rita ébresztett, hogy éhes, s használjuk ki, hogy 10-ig van reggeli. Mivel egyedül nem ment le, ezért ha már vele tartottam ettem egy kis cornflakest tejjel...nem mintha a tegnapi zabálás után kívántam is volna valamit, de ha már felkeltem, akkor no egyefene együnk valamit.
Rita ezeket a reggeleket szereti a legjobban, mert a kontinentális felhozatal tükrözi leginkább a hazai ízeket. Ő ki is van ettől, hogy nincsenek a jó előre bevált magyar kaják terítéken, de ezek a reggelik legalább oltják gulyás-, húsleves igényét. :)
Elindultunk útunkra, ami 15 perc autózás után az orlandoi Premium Outletbe vezetett, hogy valamit vásároljunk. Megannyi márka, drága áron, így csak egy komplett 2 órás egészségügyi, kajalevezető sétának felelt meg a látogatásunk. Sebaj, még van vagy 5 nagy Outlet itt Orlandoban, valahol majd csak találunk valamit. Apropó, ezt az üzletsort mindenki úgy képzelje el, mint a biatorbágyi Premier Outletet, csak cirka háromszoros méretben. Nem semmi volt bejárni...
Délután fél kettő táján elindultunk Tampába a Tampa Bay Buccanners - New Orleans Saints NFL mérkőzésre, amihez túl nagy kedvünk nem volt, így 27 fokban, de ha már megvettem a jegyet, akkor irány a másfél órára lévő Tampa Raymond James Stadium. Igen ismét 80 mérföldet nyomtam le amerikai utakon (összesen 160 mérföld a mai termés). Ha még nem mondtam volna, imádok az USA-ban vezetni. A tágas 3 sávos autópálya, a beállított 75 mérföld/órás sebesség, a mérhetetlen szabadságérzet, az automata váltó, az olcsó benzin, s nem utolsó sorban a jó rádiók, mind-mind azt eredményezik, hogy ez az egyik legnagyobb itteni élményem.
A másik, pedig délután 3 órakor kezdődött. Már az autópályán kiírják, hogy melyik lehajtón kell menni a meccsre, ahogy közeledünk a stadionhoz, bármerre amerre a szem ellát piknikező, bárbekjúzó amerikaiak beöltözve mezben, családostól, baráti társaságostól. Ekkor kezdtem el irigykedni rájuk, hisz nekik ez egy vasárnapi szeánsz, azaz egy jó családi program.
A beléptetésnél elveszik a kaját, piát, de cserébe Buccaneerses kis törölközőt adnak mindenkinek + 10 db fekvőtámaszért további két csecsebecsét! (Fitness Family mottóval). Maga a meccs mint tudjuk, négy negyedből áll, összesen 1 órás lenne, ha a megszakításokkal nem húznák el 3,5 órásra, de akárki akármit mondd, ez a sport élőben elvarázsolja az embert és ez a 3,5 óra pikk-pakk elszáll. Most értettem meg sokmindent. Pl. miért sikít Faragó a Sport TV-n, miért mesélnek a magyar amerikai focisok a stúdióban csillogó szemekkel. Megértettem azt is, hogy megannyi amerikai focis film miért szentel oly nagy figyelmet a csírlíderekre (pom-pom lányok), hisz ez odahaza csak egy unalmas valami, de itt igen erős preztízsharc bekerülni a 34 táncoslány közé. Ez számukra több, mint hobbi, ez már majdnem hivatás. Itthon el sem tudtam képzelni, hogy ennek a sportágnak mitől van fűszere, mitől döglik érte annyi amerikai. Jó-jó nem vagyok nagy focirajongó, de a Superbowlt mindig nézem, amolyan legyek tökös gyerek, hogy ilyeneket is nézek, mert olyan mint az oscar, hosszú és unalmas, de kötelező megnézni, hogy a haveroknál képben legyél. Ugye ismerős ez? De nem kérem szépen, ez a sportág élőben megfertőz! A varázsa nagyon is megvan. Mindig történik valami.
65.000-en férnek be a stadionba, nem tudom, talán 50.000-en lehettünk, de lehetelen saccolni, mert éjjel-nappal a büfében legelnek a népek. A pályán megy az őrületes küzdelem, a kivetítőn nyomják a szurkolói képet, az ismétléseket, szünetben bevágják a mérkőzés góljainak TV-s közvetítését, a pom-pom lányokból egy-egy lányt kiemelnek, aki elmeséli miért is lett pom-pom lány. A meccs előtt félpályányi kalóz zászlót (ez a hazaiak jelképe, buccaneers=kalózok) feszítenek ki, a himnusznál ugyanekkora amerikai zászlót.
Jeles előadó énekli, a himnusz befejezésével 4 vadászgép húz el a fejünk felett. Pom-pom lányok gyűrűjében szaladnak be a játékosok, tűzcsóva, tűzijáték, ágyúdörgés stb. A szünetben megkeresi a kamera a hírességeket. Egy Orlando Magic kosaras és egy sorozatsztár volt ma jelen. Ezen kívül a mérkőzés előtt élő koncerttel hangolják a népet, a meccs közben a kalózhajóról csokit, cukrot lőnek/dobálnak.
A két oldalon magyar mintára üvölti az egyik oldal, hogy Tempaaa, míg a másik oldal rákontráz, hogy Baaaay, Tempaaa-Baaay! 25-25 ezer ember felvátva, hát e sok-sok élmény hatására 3,5 órán keresztül libabőrös voltam, s e mellé még párosult egy nagyszerű és izgalmas meccs. Hiába ültünk a kakasülőn, így is szuperül lehetett látni mindent. Ha legközelebb jönnék, ezer százalék, hogy megvenném a legjobb helyet, mert a csontok ütközését hallani, a csírlíderek táncát közelről nézni még nagyobb vizuális élményt adhat.
A góloknál annyiszor durrant a kalózhajó ágyúja, ami fel van emelve a tribünre élő nagyságában, ahány pontot szerzett a csapat. Brutális...olyan nagyszerű vasárnapot okozott ez nekünk, mert Rita is nagyon élvezte ám!!! Ezért mondtam az elején, hogy ez egy teljes napot igénylő családi rendezvény/showműsor.
Már régóta nem nézek labdás sportokat a TV-ben, mert nem köt le, de ezek után, ha csak pár hónapig is, de tuti, hogy amerikai foci függő leszek! Aki az USA-ba látogat ki ne hagyja, vétek lenne, még akkor is ha rossz meccset fog ki. A meccs előtt legyen ott minimum 2 órával (simán eltelik az idő), majd jön a 3,5 órás tömör élménykupac, így teljesen korrekt a fejenkénti 84 dolláros belépő!
A mérkőzés végén a 10.000 autó távozásáig a Burger Kingben folytottuk magunkba a Wooper menüket, majd azt követően hazautaztunk ideiglenes otthonunkba, Orlandoba.
Utolsó kommentek