Az Isten 6 nap alatt teremtett meg mindent, a 7. napon pihent. Mi is így tettünk. A feszített menetet félretéve, ezt a szombati napot a pihenésre szántuk. Szinte másról nem is szólt a nap, mint alvás, tévézés, olvasás, netezés. Délután 17 óra felé felöltöztünk, hogy meglátogassuk ismét a Golden Corall önkiszolgálót.
A mai napban tehát semmi különös nem volt, csak a pihenés és az evés. Az étkezés viszont ismét mennyei volt. Kezdtem egy laza húsleves szerűvel, aztán jött a sültkrumpli amerikai panírozott csirkével egy kis kínaival megspékelve, jó nagy adag vegyes salátával felturbózva. Az öntetet is nagyon jól eltaláltam (fokhagymás). Ezt követően jött marhahús, rántotthal, kis polipok stb-ik és még mindig nem tudtam abbahagyni, mert muszáj volt belekóstolnom a chilis babba is. Fenomenális volt minden. Ez tényleg maga a kajaparadicsom. :) Desszertnek epert, csokimázzal öntöttem le, mellé amerikai kekszet tettem és fagyival tálaltam. Hú csudajó volt így zárásnak. Rita már rég fogta a fejét, hogy hova fér ennyi minden. Az étteremben most nem voltak annyira sokan, de akik voltak azoknak 70%-a túlsúlyos, sőt azoknak is legalább a fele 150 kilós vagy még annál nagyobb teremtések voltak. Hát itt tényleg csak hízni lehet.
Azt kifelejtettem, hogy reggelire kontinentális kaját ettünk, mert benne van a hotel árában, igaz szalámi nem volt, azon kívül szerény minőségű, de laktató volt.
Így, hogy egész nap csak döglöttünk volt idő válogatni egy két képet, így ajánlom mindenki figyelmébe a new yorki első adag képeket, amiket feltöltöttem.
További képek is várhatóak, amint van idő rá. Vasárnap jön az amerikai focimeccs élőben, Tampában...biztos lesz mit írni majd róla, ennél a mainál biztosan többet!
Utolsó kommentek